Hold Plútó

Hold Plútó. Mindössze két szó az egész, mégis a költészet mélységei tárulnak fel benne - rétegek, irányok, lelkiállapot: a gondolkodás, valamint az alkotói folyamat forrásvidéke. A Hold a hozzánk legközelebbi, a Plútó a tőlünk legtávolabbi égitest a naprendszerünkben. Fontos tehát a sorrend, a közelitől haladunk a távoli felé. A világűrben azonban nincsenek irányok - ahogyan idő sincs. Irányt kizárólag egy elképzelt vagy kijelölt középpontból lehetséges elgondolni. Ezáltal tehát a Hold Plútó szókapcsolat kijelöli a centrumot is: minket. Nem a naprendszer középpontja, a Nap az eredő, nem valami rajtunk kívüli, hanem mi. A Hold ugyanis a Földhöz, a mi világunkhoz legközelebb eső égitest. És itt jön a következő réteg, filmes nyelven szólva: csavar: a Hold hozzánk is tartozik, de kívülünk is van egyszerre. A Föld mágneses vonzásának foglya, és állítólag a Föld egyik kiszakadt darabja, mégsem része a bolygónak. Miközben nélküle, konkrétan az általa szabályozott árapály-jelenség nélkül elképzelhetetlen volna a földi ökoszisztéma. Magyarán az életünk. 

A Hold Plútó látszólagos kettős tagozódása tehát valójában hármasságot takar. A vallásos korszakokban a hármasság az isteni teljesség száma, a felvilágosodást követően ez is, mint annyi minden más, ami korábban a transzcendenciához tartozott, emberi hangsúlyt kapott.

Mi lehetne a centrum, ha nem a saját tudatunk? És hozzá legközelebb, ami részünk is, de el is különül: a tudattalan és a kollektív tudattalan. És a távolság, a szélső érték: a mély-űrben található mély-én, a Plútó, ami analitikus értelemben kvázi megközelíthetetlen. Az isteni rész. Innen nézve kérdés, hogy a Holdtól a Plútó felé való haladás kifelé vagy befelé történik? Az individum paradoxona, hogy kizárólag másokhoz kapcsolódva képes kiteljesedni és megmutatni magát. Ez az, amit József Attila így fogalmazott meg: "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat."

Minden archaikus kultúra elképzelése a szenvedésről kárhozatmentes, ennek oka pedig az, hogy az egyén földi sorsát és jellemét eleve ítéletként fogták fel. A gonoszok és a tudatlanok - a kettő szoros összefüggésben áll egymással - már életükben megbűnhődnek, nincs tehát szükség további penitenciára a halál után.

A görögök a tudatlanságot - amikor valaki azt hiszi, tud valamit, holott nem tudja - a pokol megvalósulásaként értelmezték, Szókratész az őrület egyik fajtájaként beszélt róla. Az egyén mérlege tehát az önismeret, hiszen aki képes tiszta tudattal, az egójától elvonatkoztatva élni, az válik szabaddá.

"Ha az embert tesszük a mérleg serpenyőjére, nem furcsa-e, hogy ő az egyetlen, akit nem saját mértékével becsülünk fel?" - írja Montaigne. "A lovat erejéért és kitartásáért, de sohasem hámja szépségéért dicsérik. Az agarat gyorsaságáért és nem nyakörvéért vagy szíjáért, a madarat szárnyáért és nem csengőiért. Vajon miért nem becsüljük az embert egyedüli tulajdonáért? Miért csak a kocsijáért, fényes palotájáért, hiteléért, jövedelme nagyságáért, amikor mindez csupa olyan dolog, amely körülveszi és nem lelke tartalmát mutatja?"

A vizuális kultúra totálissá válásával mindez csak fokozódott - ízlelgessük korszakunk jellemző szavait: influenszer, limuzinbérlés, testképzavar. A teremtés és a teremtettség fogalmainak megszüntetésével a modern ember a saját belső ürességének foglyaként ismer magára. Moizer Zsuzsa mintha visszavezetné a teremtés műveletét és a teremtettség érzését a befogadóba.

Ha már William Blake-et említettem korábban, hadd utaljak rá még egyszer. A teremtés Blake szerint nem mechanikus tevékenység, nem hasonlítható a kézművességhez, amikor valami meglévőből hoznak létre valami mást. A teremtés Blake rendszerében imaginációs, téren és időn kívüli folyamat, még akkor is, ha kizárólag ezeken belül tud megnyilvánulni. Ha térre és időre szűkítik a teremtést, az nem több puszta szerkesztésnél, a meglévő újrarendezésénél, ami "véges és romlott".

A teremtés problémája Blake-nél az önismeret problémájával egyenlő. A teremtés és az önismeret ennek a kiállításnak is a két kulcsszava.

Nézzenek körül. Legyen a tekintetük láng, és a szellemük nyugodt tengeröböl. Felfoghatatlanul hosszú utat lehet bejárni egy olyan kicsi helyiségben, mint ez a kiállítótér. Találkozunk a Plútón.

Babiczky Tibor

A megnyitó beszéd elhangzott 2021 október 21-én Moizer Zsuzsa Hold Plútó című kiállításán.